Szögliget

Belépés

E-mail cím:
Jelszó:

Kezdőlap

Egy üdülés tanulságai
Szögliget, a példamutató magyar falu
Utazás - 2010. február 19. 14:46 - Irta: Szûcs András
Üdülni jó dolog, kell pihenni, élményt szerezni, embereket megismerni, következtetéseket levonni. Az elmúlt 10 évben baráti társasággal az újévet mindig Szlovákiában, a Tátrában köszöntöttük. Idén úgy gondoltuk, változtatni kellene a helyszínen. Ennek a döntésünknek semmiféle politikai felhangja nem volt, hiszen tíz év alatt nem ért minket ott atrocitás, pedig végig a magyar nyelvet használtuk. Az utóbbi egy-két évben viszont a megszokott házban a meleg helyett 15-16 C fok fogadott minket. Ennek egyszerû oka volt: a tulajdonos takarékoskodott a gázzal, csak napi 4-5 órát fûtött, úgy gondolta, menjünk inkább a jó levegõre. Ígérte ugyan, hogy hamarosan meleg lett, de ez a hét végére sem következett be.

Változtatási elhatározásunkat nem csak ez motiválta, hanem a hazai turisztika támogatásának gondolata is. Jó levegõt, szép tájat itthon is lehet találni és nem utolsó sorban a hazai embereknek adunk munkalehetõséget, és itt költjük el pénzünket. Az Interneten gazdag választékból lehetett válogatni. Megnéztük a lég-szennyezettség ország-térképét és a választásunk az aggteleki vidékre esett, mivel az árfekvés és a kínálat itt volt a legkedvezõbb, valamint itt szinte folyamatosan legjobb a levegõ tisztasága. Bíztató ajánlásnak tartottuk, hogy Aggtelek és környéke a Világörökség része. A szállást Szögligeten foglaltuk le.

Szokták mondani, hogy a fogadó turizmus a leggazdaságosabb export. A más vidéken, más országban elõteremtett vásárlóerõt a turista magával hozza, itt vesz igénybe szolgáltatást, vesz árut, ezt a terméket nem kell összegyûjteni, drágán szállítani, piackutatást végezni, jön a vendég és fizet. Ennek elõfeltétele az, hogy legyen miért odamenni. Vannak szerencsés országok, ahol a természeti adottságaik önmagukban vonzerõt jelentenek. Nálunk is vannak természeti szépségek, de ezek nem tartoznak a felkapott, a divatos turisztikai kínálatba. Ahhoz, hogy ezek vonzóak legyenek, valami többletet kell hozzá tenni.

Beszélnek sokat a divatos fogalomról, az "ország-image"-ról. Ezt nem lehet központilag kialakítani, megszervezni. Lehet okosan támogatni bizonyos programokat, de megálmodni, megvalósítani a vonzó kínálatot csak helyi szinten lehet. A sok-sok helyi akcióból tevõdik össze, alakul ki az ország vonzereje. A jó program legalább olyan fontos tényezõ, mint az elszállásolási és étkeztetési háttér. A siker akkor lehet teljes, ha mindehhez a vendégek szeretete is párosul, a sikeresség valószínûsíthetõ.

Nos, vizsgáltuk szálláshelyünk, Szögliget adottságait. Az autóval történõ megközelítése jónak mondható, hiszen a fõvárostól mintegy 220 Km-re fekszik, ebbõl 170 kilométert Miskolcig autópályán lehet megtenni, majd a maradék távolságot is viszonylag jó minõségû országúton lehetséges teljesíteni. A házat egy másik baráti házaspárral közösen vettük igénybe. A gondnok már várt minket, igen hideg idõ volt, így hát bíztatónak találtuk a tûzforró cserépkályha adta jól esõ meleget. Már az internetes meghirdetésnél is közölték, hogy a melegért fizetni kell, mégpedig a gázóra szerinti fogyasztást kell a végén kifizetni. Barátságos gesztusnak fogadtuk, hogy a tûzifáért nem kérnek semmit, ha szorgalmasok vagyunk, a cserépkályhában annyit égetünk el, amennyit csak akarunk. Hát éltünk is a lehetõséggel, amikor otthon voltunk, tüzeltünk rendületlenül, ezzel is gyerekkorunkkal nosztalgiáztunk, akkor igaz, nem a szórakozás kategóriájába tartozott a fûtés. Változnak az idõk.

Ami a faluban azonnal érzékelhetõ volt, az a szívélyesség. Itt mindenki köszönti egymást, még az idegeneket is, persze jól megnézik, kiket vezérelt oda a sors. Mindenkinek van néhány jó szava a másikhoz. Minket is elláttak tanácsokkal, mit érdemes feltétlenül megnézni, melyik barlang a legérdekesebb, melyik a legveszélyesebb, a közeli Szádvárat okvetlenül másszuk meg. Szívesen beszéltek az emberek a problémáikról. Leginkább a munkalehetõségek tartós hiánya sújtja õket. A rendszerváltás elõtt mintegy 120 ember dolgozott bányákban, ezáltal jó megélhetési viszonyok között éltek. Azóta valamennyi bánya bezárt, helyi ipar nincs az óta sem. A község lakosainak száma 750 fõ (érdekesség, hogy 100 évvel ezelõtt 1500-an éltek itt.) Az elmúlt évben 24-en haltak meg, mindössze egy gyerek született csak a faluban. Régen a háziállatoktól volt hangos a vidék, ma már alig tartanak jószágokat, nem éri meg az etetésük. Összesen egy helyen lehet friss tejet venni.

"Segíts magadon...", e közmondás fokozottan érvényes Szögligetre. A negatív körülmények dacára úgy éreztük, hogy az em berek nem keseregnek, büszkék lakóhelyükre, az ünnepeken ünnepelnek, tele vannak tervekkel. Létrehoztak egy alapítványi iskolát, amely sikeres, hiszen 120 környékbeli gyereket szállítanak ide az iskolabuszok. Felismerték továbbá, hogy számukra a turizmus hozhatja a megélhetésben a segítséget. A falu épületeit rendbe hozták, lepusztult porta alig akad. Az internetes hirdetés szerint is, azonos idõben, mintegy 150 vendéget tudnak színvonalasan fogadni. Mivel viszonylag olcsó az ingatlan (a ház és a hozzá tartozó hatalmas kert), sokan itt vesznek házat, amelyet felújítanak, és helyi adófizetõkké válnak. Az emberek itt állandóan újabb és újabb programokon törik a fejüket, a sikereseket megtartják, hagyományosakká válnak. Ilyen például az aratóverseny, amely során az ország minden szegletébõl érkezõ emberek korhû eszközökkel aratnak és csépelnek, majd sütik kemencében a kenyeret. Ehhez persze az kell, hogy egy személy biztosítsa a földet, vesse be még õsszel, gabonával és év közben gondozza azt. A gazda ezt ingyen teszi meg, õ ezzel járul hozzá a sikeres rendezvényhez. Ha kell, tájfutó világbajnoksághoz biztosítanak helyszínt, februárban forralt bor-fõzõ versenyt tartanak, amelyhez az egyenlõ esély megteremtése céljából a bor alapanyagot a szervezõk adják ingyen, lesz hurkakészítési verseny, kenyérsütés, gyümölcs-aszalási bemutató és szerveznek hittantábort is. Látszik tehát, hogy nem a "sülgalambot" várják csak, de tesznek is azért, hogy az idelátogató valamilyen élménnyel távozhasson, amely odavezet, hogy folyamatos látogató lesz belõle.
A környék egyik büszkesége Szádvár. A turistának ugyancsak erõs kaptatón van lehetõsége a várba felmenni. A várat, mint annyi magyar várat a Habsburgok romboltatták le 1685 körül. Azóta helyreállítás nem igazán volt, a romok balesetveszélyesek is. A falu megkezdte a felkészülést a falak megerõsítésére, hogy az egykor büszke várat ismét biztonságosan látogathassák a turisták. A várhegy tövében a Szalamandra ház parkjában egy színvonalas erdei iskola épül. A kivitelezés bíztatóan alakul, a tavaszi nyitás bizonyos. Jó lenne itt diáknak lenni.

A kirándulásaink során meg kellett állapítani, hogy az erdõk az összevisszaság, rendetlenség benyomását keltik, a kidõlt fák, a lehullott gallyak idõnként még a turisták haladását is akadályozták. Rá is kérdeztünk a helybeliekre, hogy miért nem gyûjti azt össze senki, hiszen valamikor régen, a szegények lehetõsége volt ilyen módon olcsó tüzelõhöz jutni. Megtudtuk, hogy a hulladék fa ára ugyanannyi, mint a normál tûzifáé. Mivel természetvédelmi terület, úgy ítélik a szakemberek, hogy jobb érintetlenül hagyni az erdõt, bármi is történik benne. Volt szerencsém hazai és külföldi természetvédelem alatt álló erdõben járni, de ott ennyi hulladékot nem észleltem. (Aki úgy dönt, hogy érdemes lenne e tájat meglátogatni, elõtte érdemes pásztázni az Interneten. Elég a Google keresõbe beírni Szögliget nevét és azonnal megjelennek a tudnivalók. Akár a szálláshelyet le is lehet foglalni, a megkeresésre néhány órán belül válaszolnak.)

Nem tudom, hogy egy Derenk nevû falu neve az olvasóknak mit jelent. Be kell vallanom, hogy 2010-ig nem is hallottam róla, bizonyára földrajzi és történelmi ismereteimnek hiányosságaira vezethetõ vissza. Márpedig Derenk egy falurombolás áldozata. Történt ugyanis, hogy 1943 Horthy kormányzó egységes, összefüggõ vadászterületet kívánt kialakítani a falu helyén, a derenki vadorzók, pedig a kedvenc medveállományát is megritkították. Így hát döntöttek, a községet meg kell szüntetni, a lakosokat át kell máshová telepíteni. A majd 70 év alatt a természet visszafoglalta a magáét, most már alig lehet érzékelni a hajdani lakóhelyeket. Kialakítottak viszont egy szép emlékhelyet, mementóként bemutatva az esztelenséget.

Meleg-étkezési lehetõség így a tél folyamán, e vidéken nem sok akad. A vendéglátóhelyek elnevezése (vendéglõ, sörözõ, bisztró) ugyan arra utalnak, hogy étkezés is lehet, de valószínûleg az évek folyamán az igény megszûnt e szolgáltatás iránt, csak italbolt jelleggel mûködnek ezek. Viszont üde színfolt volt a jósvafõi Kastélyszálló étterme, amelyben minden igényt kielégítõ ételkínálat fogadott minket. Egy-két kuriózumra félve kérdezetem rá (más helyeken szerzett negatív tapasztalat alapján), hogy kapható-e, de megnyugtattak, hogy mindent tudnak hozni, ami szerepel az étlapon. Az árfekvés is igen mérsékelt volt, pl. vadételt 1400 forintért kínáltak. Gyorsan kaptuk meg az ételeket, forrón és pazarul tálalva, és nem utolsósorban kiváló minõségben. A mennyiséggel az volt a probléma, hogy alig bírtuk legyûrni a tányér tartalmát. Az elégedettségünk maximális volt, és szinte büszkék voltunk, hogy ezt az élményt Magyarországon kaptuk.

A Szögliget község életigenlõ hozzáállását leginkább Duber István tájházában érzékeltük. A Pista bácsi tájháza néven közismert intézményben a 73 éves tulajdonos végzi a vezetést. A házban 7 évvel ezelõtt még az édesanyja élt, aki 3 gyermeket nevelt fel özvegyen, a férj a Don-kanyarban halt meg. A ház beszédes berendezési tárgyait, a valódi népi kézmûvességi remekeket Pista bácsi maga mutatta be. Alapelv volt, hogy csak az& eacute;rt adtak ki pénzt, ami otthon nem állítható elõ. A helyi kováccsal is "bartel üzleti" viszonyban voltak. A gazda a saját gyümölcsébõl készült pálinkával kínált minket, és erre szükség is volt. A házat ugyan befûtötte, de a göngyölt padló szinte árasztotta a hideget. A városi ember el sem tudja képzelni, miként tudtak emberek élni ilyen rideg hõmérsékleti viszonyok között. A vezetés 4 órán keresztül tartott, regélõnk mindig újabb és újabb tárgyat vett kezébe, és mondta el annak históriáját. A "történelem óráért" nem kért pénzt, hangsúlyozta, hogy neki jelent örömöt, hogy ezeket elmondhatja, mivel szereti szûkebb pátriáját, ezzel együtt hazáját.

Pista bácsiról Széchenyi István egyik gondolata jutott eszembe, miszerint az ország jóléte attól függ, hogy ha a csizmadia, a foltozó varga is elhiszi, hogy az ország sorsa az õ munkájukon is múlik. Helyi vezetõnk biztosan így gondolja. De jó lenne, ha mind többen tanulnánk tõle!